Szavakban szélsőségesek vagyunk, tartalomban nem.

Ellenvélemény

Ellenvélemény

Azt hiszem megfejtettem az oltás ellenesség okait

2021. január 11. - Frank S. Casetti

Mind tudjuk és ismerjük ezt a jelenséget, de a hátterét annyira nem. Pedig nem is olyan komplikált a dolog.

Nem fogom sorra venni és tételesen cáfolni az "érveket", mert teljesen felesleges. Úgyis mobdhat az ember bármit, az kamu, az a csúnya, gonosz Háttérhatalom és gyóccerlobbi átverése....yadda, yadda, yadda.

 

Az első és egyben legfontosabb indokot Andrew Wakefield-ben látom...

Ő volt az, aki a '90-es években publikált egy tanulmányt, amiben azt fejtegette, hogy az MMR oltás bizony ateizmust... Mármint autizmust okoz. '98-ban bevallotta, hogy a tanulmányt meghamisította, az állításait visszavonta és azt is elismerte, hogy az egész csak a pénzről szólt. A kamara kizárta, az engedélyét bevonták. Ő volt az, aki elindította azt a lavinát, amit itthon 2014-2015 környékén kezdtek el átérezni a "tudatos" szülők. Egy ideig egyébként a média is foglalkozott a jelenséggel, számoltak be olyan, korrupt orvosokról is, akik csak pecsételnek, de az oltást nem adták be.

(UPDATE: Egy kommentelő felhívta a figyelmemet egy tárgyi tévedésre. Valóban hibáztam. Wakefield '98-ban írta a a meghamisított tanulmányát és 2004-ben a Sunday Times oknyomozó riportere, Brian Deer buktatta le)

 

Aztán jöttek a Fake News portálok is...

Persze ez nem brand, mint Donald Trump esetében. Az álhíreket terjesztő oldalakból megszámlálhatatlanul sok van. A VilágHelyzetétől kezdve, a TitokTerminálon át, a TitkoltSzigeten keresztül a KimondottIgazságokig, minden belefér. Több száz (megkockáztatom, hogy több ezer) ilyen oldal van csak itthon. Jellemző rájuk, hogy vagy olyan domaint használnak, ami kísértetiesen hasonlít egy valóban hiteles oldalra és ezzel együtt a kinézet is, vagy pedig azt sugalják a domain-nel is, hogy ők bizony tudják a tuti és azt ki is merik mondani. Az sem ritka, hogy egy-egy hiteles hírrel is szolgálnak, hogy még megbíhatóbbnak tűnjenek az egyszerű ember szemében. Viszont a tartalom (már, ha lehet annak nevezni) 90%-ban egy filantrób sározásából, a nagyvállalatok feketítéséből, az általuk hiteltelennek tartott orvosok mocskolásából és "eltitkolt" találmányok bemutatásából áll. Sokszor gondolkodom el azon, hogy amikor egy mindenki számára IS titkos dolgot tárnak fel, amit a Háttérhatalom jobban őríz, mint a Coca-Cola az eredeti receptet, akkor vajon honnan tudják meg ezeket? Sehonnan, mert fake az egész. És habár a Facebook háborút indított ellenük (megjegyzem kicsit késve, mert már ez is olaj a tűzre), sajnos nem lehet kigyomlálni ezeket. Olyan, mint egy hidra. Levágod az egyik fejét, kettő nő a helyére. Az összes fejet le kell vágni a testet pedig elégetni.

 

Az egyszerű ember tragédiája is szerepet játszik...

Nem kifejezetten csak az alul iskolázottság, hanem az is, hogy sokan naívak. A Fake News oldalak pedig ezt kihasználják és olyan stílusban írnak, ami nem közöl konkrétumokat, csak rávezeti az embert, hogy bizony az oltás és a betegségek összefüggésben vannak (témánál maradva). Miután Marika néni összerakta a képet a monitor előtt ülve összerakta a képet és lebuktatta Bill Gates-et, hogy ő bizony az oltásokkal tervezett és szándékos népírtásba kezdett, elkezdi megszervezni az Ellenállást. Mind ezt a neten, különböző csoportokban, ahol összegyűlnek a hasonló emberek és egymásnak osztják meg a faszságokat. Gyakran azzal "érvelnek", hogy nem ismerik a pontos összetevőket és mellékhatásokat sem, mert gonosz orvosok nem mondják el. Egyrészt, a pontos összetevőket nem is fogják meg tudni, mert az üzleti titok. Másrészt a lehetséges mellékhatásokat a gyártó honlapján el lehet olvasni, illetve az orvos is elmondja kérésre. Erre az egyik személyes példám a H1N1 idejére tehető. A suliban lehetett kérni ingyen az oltást, amivel éltem is. Délután visszamentünk apámmal és megkérdeztem a suli dokit, hogy mik a lehetséges mellékhatások. Ő pedig kézségesen elmondta nekem és ez alapján el tudtam dönteni, hogy akarom-e. És ez még a jéghegy közepe sem...

 

A nagy oltás ellenes lázban közrejátszanak orvosok is...

Külföldi orvosok nevében nyilatkoznak az álhír oldalak, de vannak, akik ennél is tovább menve, deepfake videókat csinálnak (ennek lényege, hogy úgy vágnak össze beszédeket, szájmozgást, hogy nagyon nehezen lehessen kiszúrni, hogy kamu), ami felváltotta az amatőr, szándékos félrefordításokat. Habár nem a témához kapcsolódik, de keringett tavaly Trianon kapcsán egy videó, amit szándékosan félre fordítottak és úgy tűntették fel, mintha Trianonról dumáltak volna. És persze vannak, valóban doktori címmel rendelkező egyének is, akik aktívan kamoányolnak a gyogyszerek és a vakcinák ellen. Itthon a legismertebb Lenkei Gábor, aki nyíltan szcientológus. De vannak méghasonló, karizmatikusnak nevezhető szónokok ezen a téren. Labant Csaba volt a másik, akit a peréről ismerhetett meg a magyar társadalom. Jelenleg Gődény György az egyik vezérszónok, a Covid vakcinával kapcsolatban. Ezek mind-mind azt súlykolják, hogy nem kell ide gyógyszer, az csak árt. Vitamin kell, immunerősítés meg kiskutya fasza.

 

Aztán elkezdtek lecsapni ezekre az emberekre a homeopaták is...

A honepátiáról köztudott, hogy semmilyen bizonyított hatása nincsen, leginkább placebón alapul az egész. Én hiszek abban, hogy az életben mindennek, aminek van hatása, annak lesz is ellenhatása. Nem mondom, hogy a természetgyógyászat faszság, mert nem kifejezetten az, de ne mondják magukat szentnek, akik mindent IS gyógyítanak. A homeopátis szerek semmi mást nem tartalmaznak, mint növényi/állati eredetű szert, amit addig higítottak vízzel, amíg gyakorlatilag semmi más nem maradt, mint víz. Ezt a "szert" cukorkára, vagy más drazséra csepegtetik és kész a csodaszer. Elképesztően érdekesnek találom egyébként, hogy azok az emberek, akik megvetik, elítélik a gyógyszeripart, boldogan fizetnek a homeopátiaiparnak és ott tartunk, hogy a gyártók bevétele 2015-ben meghaladta az egymilliárd eurót, ebből 700 milliár forint (mostani árfolyamon számolva, majdnem kétmilliárd) csak Magyarországról származik.

 

Végül pedig ismét a szülők szerepe jön, de leginkább az önérzetüké...

Véleményem szerint, nagyon sokaknál ez a rengeteg Fake News, a "megbízható" orvosok mind nyomot hagynak. Amikor pedig idővel kiderül, hogy a gyerek autista, vagy idegrendszeri problémája van, akkor azt nem tudják elfogadni, s helyette megkeresik a tökéletes bűnbakot. Vannak szülők, akik lightosabbak és (hála égnek) beadatják a gyereküknek az oltást, de egyből rohannak a homeopátiás oltáskivezetőért. Nagy szerencsére, ezek a szerek hasztalanok, de legalább oltás ellenes anyuka megnyugodhat.

 

Konklúzió:

Az oltás ellenesség kialakulásához kellett egy anyagias orvos, Fake News oldalak, Facebook csoportok, szcientológusok, álorvosok, önérzetes/képzetlen szülők. A végeredményt pedig láthatjuk. A saját véleményem szerint, az a szülő, aki nem adatja be a gyerekének a kötelezőket, felelőtlen és nem való szülőnek...

A bejegyzés trackback címe:

https://antivelemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr6316384230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2021.01.12. 09:49:59

Annyira unom már ezt a hisztit.

Felnőtt emberek, mint óvodások, félnek a sötétben.

eßemfaßom meg áll 2021.01.12. 10:51:48

Ne keverd a homeopátiát a természetgyógyászattal. A homeopátia a hatóanyagnéküli semmivelgyógyitás, a természetgyógyászat meg a létező természetes hatóanyagokat használja, nem ráolvasást..

Quas! 2021.01.12. 11:31:21

Tele van hejesírás hibákkal, pedig nem vagyok nyelvtannáci :(

steery 2021.01.12. 11:47:03

Jó nagy hazugság özön és gátlástalan gúnyolódás, manipuláció az egész cikk. Na, pont az ilyen lejáratónak szánt cikkek miatt nem bíznak az emberek az oltásban. Amikkel a média folyamatosan lejáratja és megszégyeníti önmagát mindenki előtt.

A homeopátiáról köztudott, hogy bizonyítottan hatásos, már 200 éve használjuk és egyértelműen nem a placebó hatáson alapul az egész. Ez az igazi orvostudomány jövője: amikor nem hatóanyagokkal, hanem hatóinformációkkal gyógyítunk. Nem beavatkozunk a test működésébe, mindenféle mellékhatásokat kiváltva és szennyezve a környezetet a gyógyszer maradványokkal, hanem hozzásegítjük az öngyógyításhoz, mellékhatások nélkül. Ez sokkal egészségesebb és tisztább, biztonságosabb módszer bármilyen vegyszeres kezelésnél. Persze nem jó mindenre, de ez így természetes, hisz ami mindenre jó, az semmire sem jó. Ami pedig a pénzügyi vonzatait illeti: sokkal kevesebbet költ az emberiség homeopátiás szerekre, mint vegyszerekre. Tessék összehasonlítani a kettőt. Ja, hogy ezt sosem szoktátok megtenni? Nehogy kiderüljön az igazság? Hát ez már csak így szokott lenni az ilyen lejárató hazugság cikkekben.

Gukker 2021.01.12. 12:23:16

" bizonyítottan hatásos"
Nem, nem az. Bizonyítottan nem hatásosabb a placebónál.

"Tessék összehasonlítani a kettőt. Ja, hogy ezt sosem szoktátok megtenni?"
Dehogynem. Rengeteg tanulmány és összehasonlító anyag született ebben a témában. És mindegyikből az jött ki, hogy a homeopátia nem hatásosabb a placebónál.

Egyébként itt eléggé fordítva ülsz a lovon. Nem az orvostudománynak kell bebizonyítania, hogy hatástalan(-e) a homeopátia (bar megtette már vagy százszor), hanem a homeopátiának kéne bebizonyítania, hogy működőképes. Na ez az, amire viszont valahogy egyetlen homeopátiás készítményt gyártó/forgalmazó cég sem hajlandó. Hát nem fura?

Gukker 2021.01.12. 12:24:17

@steery: A fentebbi neked szólt (bocs, kimaradt a "válasz erre").

blaubner 2021.01.12. 12:35:52

alapvetően egyetértek a poszttal, nagy általánosságban semmi bajom nincs az összeesküvés hívőkkel, irdatlan energiát beletesznek saját maguk (és társaik) folyamatos hergelésébe, de tegyék, hisz senkinek sem ártanak, ha a közvetlen környezetük eltűri őket, akkor az az ő bajuk :-)).

a homeopátiának viszont - ha jól tudom - az a hatásmechanizmusa, hogy csak egy "gyógyító" üzenetet tartalmaz, ami "beprogramozza" a szervezetet az öngyógyításra. fogalmam sincs, hogy ez mennyire valós, működik-e vagy sem, nem foglalkozom vele, de érdekes egybeesés, hogy a prizer és moderna vakcinája pont ugyanezen az elven alapul, azaz a mRNS is csak kódolt üzenetet juttat a szervezetbe. tehát nevezhetjük a vakcináikat az első bizonyítottan igazolt homeopátiás szernek :-)) :-) )

Quas! 2021.01.12. 12:42:14

@blaubner: Nem, nevezhetjük. A homeopátia az emlékező molekula elméletén alapul, vagyis a vízmolekulák emlékeznek arra, hogy mit higítottak velük és ezt az információt "viszik" tovább. Tehát a homeopátiás szerek jól felhigított vizezett vízből állnak.

Quas! 2021.01.12. 12:45:44

@Quas!: Sokan már arra a szintre jutottak, hogy azért nem szabad mikróban melegíteni az ételt, mert a mikrohullám tönkreteszi a víz DNS-ét :))))

blaubner 2021.01.12. 12:57:21

@Quas!: tudom, ott a víz az "üzenetközvetítő" eszköz. egyébként iróninak szántam a hozzászólásomat, azért tettem szmájlikat a végére :-).

blaubner 2021.01.12. 13:05:56

@hunyadi_janos_111: "nem, az mRNS nem a vírus kis dózisú változata" -- persze, hogy nem, nem is írtam ilyet.

_Alex__ 2021.01.12. 13:32:27

Kissé igénytelennek tűnik az írás.

Az első bekezdésnek elkezdtem utána olvasni. Nem volt semmiféle cáfolás 98-ban, akkor jelent meg a tanulmány. Az ember nem azt mondta, hogy minden oltás rossz, nem hivő posztot írt hanem azt, hogy az a konkrét kombinált oltás elképzelhető, hogy káros és külön kellene oltani az adott betegségek ellen. Ez már elég nagy eltérés a propagandától amit a poszt első bekezdése sugall.

Aztán, a szokásos média stratégia, ha valakit diszkreditálni szeretnék akkor kitolom a szélre, hogy a "normál" emberek ne akarjanak közösséget vállalni vele (elszigetelés). Mit jelent az "oltásellenesség"? A kifejezés, és a poszt azt sugallja, hogy valamiféle laposföldhívő dolog ez, pedig együgyűség oda sorolni azt aki mondjuk aggódik, hogy ötöd-tized idő alatt kifejlesztett oltás talán nem rendelkezik akkora garanciaszinttel mint az előzőek. Esetleg szkeptikus a kísérleti technológiák iránt mint a Pfitzer vagy ki használ még ilyen mrna típusú dolgot amit még sosem használtak, és esetleg azt tartja, hogy jobban bízik a bevált technológiákban.
De a média régóta ezt alkalmazza, az utóbbi kb 5 évben felerősödött ez Magyarországon is, minden nagyobb médiatermék átvette ezt a bulváros stílust, valószínűleg mert valaki kiszámította, hogy ezzel lehet a legnagyobb hatást elérni a kívánt irányba. Ha egyik politikai szélsőséget elutasítod megpróbálnak megbélyegezni a másikkal meg ilyen hülyeségek.
Tény, hogy ha egy random poszter ilyet csinál az még oké, én is főzök pedig nem értek hozzá, ez akkor zavar amikor "újságírók" (van még ilyen?) teszik...

SzabDani 2021.01.12. 13:38:20

Nem, a szerző nem érti, miért terjed az oltásellenesség (és a chemtrail). Az emberek már nem bíznak a tudományban, a technológiai fejlődésben - és jó okaik vannak rá. Sztem bizonyos oltásokra szükség van, ez esetben: NEM TUDOM. Attól még, hogy a celebek, a politikusok, a tudódok ezt mondják, még nem vagyok meggyőzve. A kapitalista "fejlődés" a tudománnyal karöltve, egy olyan világot tákolt össze nekünk, melynek tökéletesen átláthatatlan a működése. Esélyünk sincs arra, hogy bármibe beleszóljunk. Az mondjuk, h. Orbán v. Gyurcsány, az nem választási lehetőség. Eközben ők mindent tudnak rólunk. a gugli több milliárd embert hallgat le a mobilján keresztül, és ez csak egy példa.

inebhedj - szerintem 2021.01.12. 13:56:03

Jeles trash gyűjtemény, de mind mellé.

Az "oltásellenesség" (valójában ez már eleve egy ráaggatott minősítés, mint a sorosozás, libsizés, nácizás, komcsizás, stb) oka az a teljesen ellentmondásos kommunikációs, intézkedési és (dez)információs káosz, ami a covid-ot kíséri - a "hivatalosnak" ill."megbízhatónak", "mérvadónak" tartott orgánumok, források, kútfők, döntéshozók, szakemberek részéről az első pillanattól fogva.

Valójában szó sincs (legalábbis mérhető, értékelhető méretekben) oltásellenességről.

A problémát összemosni azzal a marginális részterülettel, ahol mindenféle hívők és konteósok gyülekeznek, épp olyan trash, mint a hivatkozott hívők és konteósok tevékenysége - ha nem súlyosabb.

steery 2021.01.12. 15:33:14

@Gukker: De, elég fura. Természetesen már számtalan kísérlettel igazolták a homeopátiás szerek hatásosságát, hisz enélkül nem is kerülhetnének forgalomba. Már eleve úgy történik az új készítmények fejlesztése, hogy megnézik, melyik kísérleti készítmény hogyan hat a betegekre? Ezért van az, hogy bizonyos betegségekre máig nincs homeopátiás készítmény, mert nem találtak semmi olyan anyagot, ami nagy dózisban kiváltaná a megfelelő betegség tüneteket, hogy aztán kis dózisban beadva kiváltsa az immunválaszt. Vagyis nem tudjuk, milyen információt kéne bevinni a szervezetbe ahhoz, hogy magától rendbe jöjjön. Ez a korlátja ennek a fajta információs biotechnológiának. És ezért kell tovább fejleszteni.

Azt mindig csak a vegyszergyártók állítják, hogy a homeopátiás szerek nincsenek bizonyítva. Majd bőszen lobogtatják az általuk elvégzett teszteket, meg az általuk lefizetett "tudósok" tesztjeit. Nem kell hinni nekik, ennyi az egész. Itt iszonyat sok pénzről van szó és nagyon komoly érdekek harcolnak azért, hogy továbbra is marékszámra megetethessék a lakosságot mindenféle mérgező vegyszerekkel. Tessék utána olvasni a témának.

Quas! 2021.01.12. 15:40:49

@steery: Ez nem igaz, pont azt bizonyították, hogy semmi hatása nincs, ezért se lehet ezeket még csak gyógyhatású szerekként, vagy étrendkiegészítőkként se árulni. De higgy amit akarsz.

Kicknick 2021.01.12. 15:43:50

Akiket/amit az írás oltásellenességnek tart, az sokszor csak gondolkodó emberek kérdései, amik nincsenek megválaszolva. Pl. ha én megkérdezem a kutyámat hogy mi a faszért közlekedik laposkúszásban, oszt sunnyog, akkor elgondolkodok, hogy valami rosszat csinált .
Kb ugyanez van mostanság az oltásokkal is, kussolj oszt nyomjad magadba, de sokszor nincs észérv mögötte. Vagy elég gyenge - persze ez az én véleményem.
Na a többség is így van ezzel akit te oltásellenesnek tartasz. Ezek az emberek nem a himlő meg a gyermekágyi láz elleni oltáson vannak fennakadva, hanem azon, hogy ha az emberek 99%-n keresztül megy a korona 3-10 nap alatt úgy hogy lehet észre sem veszi ,akkor mi a fasznak oltassa magát?? Ja hogy az 1% veszélyeztetett. Oké, azok oltassák magukat oszt csókolom. Aki meg nem oltat és beledöglik az így járt, azt már kezeni tudja az a 8000 lélegeztetőgép, nem?

Gukker 2021.01.12. 15:54:21

"Természetesen már számtalan kísérlettel igazolták a homeopátiás szerek hatásosságát""
Természetesen egyetlen ilyen bizonyító erejű kísérlet sincs. Kérlek mutass nekem ilyet.

", hisz enélkül nem is kerülhetnének forgalomba."
De, igen, sajnos a magyar (és az úniós) törvények engedik ezt. A homeopátiás készítmények ugyanis úgynevezett egyszerűsített eljárás a terápiás javallat nélkül forgalomba kerülő, nagy hígítású szerek. Ezek esetében a készítmény hatásosságát nem kell bizonyítani. És nem is teszik. Mert olyanjuk nincs.

"Azt mindig csak a vegyszergyártók állítják, hogy a homeopátiás szerek nincsenek bizonyítva."
Nemcsak ők. Mindenki.

"Itt iszonyat sok pénzről van szó"
Pontosan erről van szó. Tudod mennyire _gennyesre_ keresik magukat a homeopátiás készítményeket előállító vegyszergyárak? Hát nagyon. Se kutatás-fejleszés, se klinikai vizsgálatok. Semmi sem kell. Szinte idő és pénz veszteség nélkül árulnak cukorgolyócskákat gyógyszer áron. Bocs, de ehhez képest a "Big Pharma" csak asszisztálhat.

Quas! 2021.01.12. 15:55:04

@Kicknick: Igen, igazad van. A témában teljesen tájékozatlan emberek kérdeznek, akiknek semmiféle alaptudásuk nincs, nem csak az adott témához, de semmihez se, és még a fáradságot se veszik, hogy elolvassanak egy általános iskolai biológia, fizika vagy matekkönyvet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.01.12. 16:03:34

@steery: Téged sem az eszedért szerethetnek...

gtri 2021.01.12. 19:41:08

forrás:

https://www.pfizer.hu/hu/vakcinagyártás-összetettsége

"A VAKCINAGYÁRTÁS ÖSSZETETTSÉGE

Egy oltóanyag kifejlesztésével kapcsolatban tudni kell, hogy egy akár 10-15 évig tartó, rendkívül komplex és költséges folyamatról van szó, ami nagyon sok fázisból áll.
.
.
.
A hosszú évekig tartó vakcinagyártási folyamat első fázisa a kórokozó azonosítása és a megfelelő antigén előállítása. Ez a folyamat laboratóriumi körülmények között zajlik és akár több hónapig is eltarthat.

A preklinikai vizsgálatok akár 2-5 évig is eltarthatnak, majd ezután áttérnek az úgynevezett humán fázisvizsgálatokra melyeknek 4 szintje van:

Az első fázis akár 2 évig is eltarthat ...

A második fázis már pár száz önkéntes bevonásával történik és általában 2-3 évig tart. ...

Az akár 5-10 évig is elhúzódó harmadik fázis esetében már több ezer ember bevonásával zajlanak a klinikai vizsgálatok....

A klinikai vizsgálatok utolsó, negyedik fázisa már a védőoltás törzskönyvezése és forgalomba hozatala után történik és célja a hosszútávú hatékonyság vizsgálata.
.
.
"

Úgy tűnik, hogy a COVID vakcina esetében kb. 10x olyan gyorsan sikerült kifejleszteni a vakcinát, mint egy "normál" esetben. Az pedig elég nehezen hihető, hogyha sok pénzt teszek bele, akkor a preklinikai viszgálatok 10x olyan gyorsan befejeződnek. Az emberi szervezet tudtommal nem tudja, hogy 10x olyan gyorsan produkálja a vakcinateszt eredményét, ha nagyon kell a vakcina, mintha nem kell nagyon a vakcina.

Vagy korábban hazudtak a vakcinagyártás időszükségletéről a gyártók vagy a COVID esetében átugrottak/jelentősen lerövidítettek pár fázist.

Tudtommal pl. várandós nőknek nem is adják be semelyik COVID vakcinát. De nyugodtan szóljon, aki a terhes feleségét beoltatta/beoltatja valamelyik COVID vakcinával.

Az ilyen rendkívül gyorsan kifejlesztett vakcina esetében engedtessék, hogy óvatosak legyenek az emberek. Mégiscsak arról van szó, hogy a szervezetükbe jutatnak valamit ami sokkal, de sokkal gyorsabban született meg, mint amit ezen a területen az gyógyszercégek korábban muattak.

Még egyszer: ezek a cégek nyilvánvalóan jelentősen lerövidítettek/kihagytak bizonyos fázisokat a vakcinatesztelés során. Mindenki olvasgagga a forrást amiből idéztem.

gtri 2021.01.12. 19:45:32

Elnézést a karakterelütésekért.
A lényeg azonban a forrás. A Pfizer-től vettem a leírást. Mikor kérdezik meg az újságírók, hogy a pl. "A második fázis már pár száz önkéntes bevonásával történik és általában 2-3 évig tart" esetében hogyan sikerült begyorsulni? Aztán a többi fázis esetében miként történt a csodálatos gyorsulás?

Quas! 2021.01.12. 20:00:19

@gtri: Úgy, hogy eltértek a protokoltól, amit jeleztek is. A gyógyszergyártók egyébként nem ragaszkodnának ehhez a hosszadalmas tesztelési fázishoz, csak a "hülye" felügyeleti szervek miatt kell végigcsinálni. Egyébként mivel volt a múltban pár olyan gyógykészítmény, amik nem kevés problémát okoztak, és nem egy gyógyszrcég bele is rokkant, teljesen jogos ez a hosszadalmas tesztelés. De most kimondottan a felügyeleti szervek kérésére tekintenek el ettől. Azt, hogy egy ilyen vakcinának milyen rövid, vagy hosszútávú hatásai lehetnek, azért elég jól meg tudják becsülni, mert rengeteg adat és tudás áll a rendelkezésükre. Nem véletlen, hogy akik ott dolgoznak és ilyen kutatádsokkal foglalkoznak, nem a buszsofőr képző egyetemen végeztek.

Wildhunt 2021.01.12. 20:35:20

@Quas!: ez egy odahányt szóhalmaz volt. A mrns alapú mitől lenne garantáltan biztonságosabb mint a többi? Mert te azt mondod? Mert a gyógyszergyár azt mondta? Most hiszel neki mert csak, máskor meg teszteljen 10 évig? Olvasd el a sabin cseppek történetét.

Quas! 2021.01.12. 20:46:08

@Wildhunt: Tanulj már meg értelmezni! Vagy csak egyszerűen kötekedni akarsz?

accountant050915 2021.01.12. 21:15:39

Nekem 10+ orvos van a családomban, 6 év egyetem + sok-sok év gyakorlat után lettek szakorvosok. van köztük mindenféle területről / mindenféle fokozatú, sima "mezei" orvostól kezdve, PhD-t végzőn át professzor (de lehet magasabb) szintig. Szóval, nem a gyógyszerkereskedő, autószerelő, közgazdász(nak csúfolt, valójában valami lebuj üzleti képzést végző) stb. szint, amiből az átlag tájékozódik, és nem is bukott / soha nem praktizáló orvosok. Mindegyik, ismétlem MINDEGYIK azt mondja, hogy ez az oltás tök biztonságos és nem árthat, márpedig saját családtagnak miért hazudna? Szerencsére nagy részük már meg is kapta, és nem haltak meg, nincsen anafilaxiás sokk, nem nőttek csápjaik stb.

Lehet ezt az átlag leszarja - ha az ő szeretteik mennének be naponta a COVID osztályra / intenzívre, és nekik kezdene el hevesebben verni a szívük, ha az egyik belázasodik, akkor talán másként gondolkodnának.

Wildhunt 2021.01.12. 21:56:45

@Quas!: a felügyeleti szervek azért ragaszkodnak ehhez, mert mikor nem ragaszkodtak halálos eredménye lett. A polio elleni oltásnál is ragaszkodtak hozzá (ezért lett a SzU - ban bevezetve) pedig az enyhén szólva komolyabb betegség volt mint a covid. Most meg hirtelen ez az egész nem fontos, de fogadjuk el mert csak. Tutibecsszóra.

morph on deer 2021.01.12. 21:57:53

@Quas!:
“ a mikrohullám tönkreteszi a víz DNS-ét :))))”

Sőt! Már réges-régen tönkre is tette, azért is nincs olyanja a szerencsétlen víznek...
És ez a bizonyíték arra, hogy a hír igaz!
Naugye.

Wildhunt 2021.01.12. 21:59:24

@accountant050915: az orvos nem mikrobiológus, genetikus és gyógyszervegyész. Ahogy az autószerelő Józsi se a Valeo fejlesztőmérnöke.

Bogyó 2 2021.01.12. 22:33:36

@Kicknick: "ha az emberek 99%-n keresztül megy a korona 3-10 nap alatt úgy hogy lehet észre sem veszi ,akkor mi a fasznak oltassa magát?? " nagyon egyszerű. Úgy, hogy ez a 99% hülyeség, nem igaz. Akiket én ismerek, hogy pozitívnak bizonyultak, azok közül minden harmadik-negyedik legalább szarul volt tőle napokon át. Volt aki kórházba került, volt aki hetekig nagyon gyenge, lázas volt, nehezen lélegzett, fájtak a végtagjai. Volt aki 4-5 napig volt rosszul. Messze nem egy százalék. Nyilván volt, aki nagyobb vész nélkül élte át. De egy három napos rosszullétet is miért nem éri meg egy oltással elkerülni? Pláne két heteset? És ugye, arról meg nem beszéltünk, hogy akkor nem is adod át annak aki veszélyeztetettebb, de még nem lett beoltva, vagy egyéb betegsége miatt nem lehet oltani, Mert ilyen is van. Terheseknek eleve nem adják be.

Bogyó 2 2021.01.12. 22:40:10

@Quas!: Meg ugye, ez nem egy totál új kórokozó, ezért is volt esély hamarabb kifejleszteni. Ez a már évtizedek óta ismert vírusnak egy újabb változata. Covid-19, ugye a 2019-es év miatt. Nem a 0-ról kellett indulni és igen erre most pénzt, paripát, fegyvert nem sajnáltak, meg időt sem. És ez nagyon nem mindegy. Igen, hogy mit okoz 5 év múlva arra tapasztalat nincs, mert nem lehet. De a tudomány azért sok mindent tud kalkulálni. Nem mindent, ez is igaz, de egy csomó más kockázat is van az életben miért pont ezen kell hisztériázni? Egy csomó káros dolog van a levegőben, a vízben a táplálékunkban, a bennünket körbevevő tárgyakon, furcsa, hogy egyesek meg ettől nagyon tartanak, minden komoly megalapozottság nélkül.

Wildhunt 2021.01.12. 23:20:56

@hasdrubal_barcas_141: értem. A matematika mellett ehhez is hülye vagy. Legalább a Wikipédiát olvashatnád... Ha tudnál olvasni.

Wildhunt 2021.01.12. 23:23:04

@hunyadi_janos_138: amúgy csalódtam benned, legutóbb nem válaszoltál 200x. Ha nem hozod be, nem is vagy igazi buzibarom, és nem baszom tovább anyádat a lányodon.

gtri 2021.01.13. 00:22:33

@Quas!:
"Úgy, hogy eltértek a protokoltól, amit jeleztek is. A gyógyszergyártók egyébként nem ragaszkodnának ehhez a hosszadalmas tesztelési fázishoz, csak a "hülye" felügyeleti szervek miatt kell végigcsinálni. Egyébként mivel volt a múltban pár olyan gyógykészítmény, amik nem kevés problémát okoztak, és nem egy gyógyszrcég bele is rokkant, teljesen jogos ez a hosszadalmas tesztelés. De most kimondottan a felügyeleti szervek kérésére tekintenek el ettől. Azt, hogy egy ilyen vakcinának milyen rövid, vagy hosszútávú hatásai lehetnek, azért elég jól meg tudják becsülni, mert rengeteg adat és tudás áll a rendelkezésükre. Nem véletlen, hogy akik ott dolgoznak és ilyen kutatádsokkal foglalkoznak, nem a buszsofőr képző egyetemen végeztek."
-------------------------------------------------------------------
2016-ban Franciaországban egy férfi belehalt 4 pedig agysérülést szenvedett egy gyógyszerkíséret során. A halott férfi is és a 4 agysérült mindegyike 28 és 40 év közötti egészséges férfi volt. A hatóanyag előzetesen átment különböző gyógyszerészeti és toxikolgiai vizsgálatokon (természetesen nem emberen végzett kísérletekkel) és csak ezután kerülhetett sor az emberen végzendő kísérletekre. Előzetesen nem találtak semmilyen problémát a hatóanyaggal. A nagy tudás nem bizonyult elég nagynak. Pedig egyetemett végzett emberek vizsgálták előzetesen ÉVEKIG a szert.

Tehát még egyszer. 2016-ban egy olyan hatóanyaggal végzett gyógyszerkísérlet során amelyet előzetesen ÉVEKIG vizsgáltak a PROTOKOLLOKNAK megfelelően (nem volt gyorsítási felkérés meg ilyen-olyan lépés kihagyása) egy egészséges férfi olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy meghalt, négy másik ember agya sérült de ők életben maradtak. Más kísérleti személyeknél nem volt káros hatás (összesen 128-an vettek részt az emberes kísérletnek ebben a fázisában). A kísérletettazonnal leállították.
Ott sem buszsöfőrök végezték a kísérleteket, abban biztos lehet. Mindenféle bizonyítványokkal felvértezett szakemberek. Az emberi szervezet azonban nagyon bonyolult. Egyáltalán nem ismernek a tudósok mindent. Éppen ezért kellenek a gondos kísérletek.

A kísérlet leírása (angolul):
en.wikipedia.org/wiki/BIA_10-2474

gtri 2021.01.13. 00:32:35

@hasdrubal_barcas_140:

"@gtri: ha figyelmesen elolvasod a linket, amit küldtél, akkor rájössz, te idióta, hogy a 2-3 év ahhoz kell, hogy a védettség idejét megállapítsák. és azt most bevallották, hogy nem tudják, hogy a vakcina örökre védettséget ad-e. ezzel együtt engedélyezték, mert az 1 éves védettség is kurva sokat jelentene. felfogod, kishülye?!"
---------------------------------
Ha figyelmesen elolvasnád a forrást nagyhülye akkor látnád, hogy négy fázisa van a humán klinikai tesztelésnek. Csak az első két fázis is 3-5 évig tart.

Te, idióta, a harmadik/negyedik fázisról beszélsz. :) Anélkül is évekig tart egy gondos vizsgálat (lásd az első ás a második fázist). Szóval pofa be nagyhülye.

Szombatitamas 2021.01.13. 01:09:47

@steery: De, elég fura. Természetesen már számtalan kísérlettel igazolták a homeopátiás szerek hatásosságát, hisz enélkül nem is kerülhetnének forgalomba. - ezzel nagyon mellé lőttél. A történelmi hagyományokra hivatkozva az euban a homeopátiás szereknek (ellentétben a gyógyszerekkel) a forgalomba hozatalához nem kell bizonyítani, hogy hatásos, csak annyit kell, hogy nem káros. És mivel gyakorlatilag csak víz, némi hordozó anyagon (cukron), így nem tartalmaz semmi káros anyagot.
És azt, hogy a hoemopátiának semmilyen érdemi hatása nincsen, nem a gyógyszergyártók mondják, hanem minden tudományos társaság. Az alapelveik nevetségesek, nem létező tudományos összefüggésekre épít, a "víz emlékezetére".
Az egész egy átverés, ha egy orvos homeopata gyógyszert ajánl neked, akkor tudd, hogy egy sarlatánnal kerültél össze.

accountant050915 2021.01.13. 08:39:25

@Wildhunt:

"az orvos nem mikrobiológus, genetikus és gyógyszervegyész. " - ez igaz, de egy ilyentől sem hallottam olyat, hogy "gyerekek, lassabban / óvatosan, baj lehet ebből" (remélem most nem adtam egy ötletet a vilagigazsagai.blogspot.com-féle oldalak szerkesztőinek ).

"Ahogy az autószerelő Józsi se a Valeo fejlesztőmérnöke." - ez is igaz, de ha baj van az autóval, akkor elviszem autószerelő Józsihoz, nem a Valeo fejlesztőmérnökhöz. Ha Józsi azt mondja, hogy csinálni kéne rendesen az éves szakszervizt, és ennek most az ára mondjuk 300ezer ft, akkor nem kezdek el okoskodni olyanokkal, hogy:

1. Te hülye vagy, csak a nagy autógyártók vásároltak meg kilóra, mennyit kapsz ezért?
2. Olvastam az interneten / láttam YouTube-n / Facebook-ra valaki felposztolta, hogy elég dupla dózis motorolajat önteni hozzá 10e kilométerenként, és minden rendben lesz vele, örök élet + 2 km.
3. Van egy ismerősöm aki autókereskedő, Ő is azt mondta, hogy ez hülyeség, nem kell rá ennyit költeni. Ő egy nagyon nagy koponya, sikeres vállalkozása van, ért hozzá, csak a rohadt autógyártók el akarják hallgattatni.

Wildhunt 2021.01.13. 08:57:42

@accountant050915: nem jó példa. Hamár autók: ez inkább olyan, mintha eddig az autódat kötelező volt évente szervizelni, most pedig egy tutiszuper új olaj gyártója tutibecsszóra ígéri, hogy az ő olajával és csakisazzal 40000 km-t meg 10 évet fog menni.

steery 2021.01.13. 12:07:44

@Szombatitamas: Csak azt tudom mondani mindenkinek, hogy olvassatok utána és gondoljátok végig józan paraszti ésszel a dolgokat. Mert láthatóan mind bedőltetek a hangos ellen propagandának és nem néztetek utána a részleteknek. Azt hiszitek, jól tudjátok a dolgokat, mások pedig rosszul. Hogy titeket nem lehet megtéveszteni, másokat viszont igen. Hogy bőven elég meghallgatni az egyik oldalt és nem törődni a másik oldallal. Azt hiszitek, hogy ha valamit sokan, sokszor, hangosan kiabálva állítanak, akkor az biztosan igaz, mert a többségnek van igaza és kész. Hát ez nem így működik. A tudományban nincs demokrácia.

inebhedj - szerintem 2021.01.25. 09:24:58

Hajónapló végett, itt van egy jelen posztnál alaposabb és érdemesebb körüljárása a a problémának, valamint (az egyébként marginális számú taggal bíró) oltástagadók, valamin a velük szinte megtévesztésig egyező oltásfanatikusok szektáinak:

index.hu/velemeny/2021/01/19/miert_az_oltasovatossag_a_tobbsegi_allaspont/
süti beállítások módosítása