A II. világháború után, a világ két részre szakadt – Keletre és Nyugatra. Ez jelezte annak a korszaknak a kezdetét, melyet úgy hívtak, Hidegháború.

1962. októberében Kennedy elnök olyan híreket kapott, hogy a szovjetek közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat telepítenek Kubában. Az Elnök követelte, hogy szereljék szét és távolítsák el a rakétákat. Ugyanakkor tengeri blokádot jelentett be, hogy megállítsa a további rakétaszállítmányokat Kubába. De a szovjetek nem hátráltak meg, hanem másodlagos készültségbe helyezték a fegyveres erőiket. A szovjet szállítóhajók, melyek a rakétákat szállították tovább haladtak Kuba felé. Az amerikai és a szovjet erők felkészültek egy teljes nukleáris háborúra. Viharos tárgyalások folytak az ENSZ Vészhelyzeti Biztonsági Tanácsán és nem hivatalos csatornákon keresztül, hogy véget vessenek az érzékeny patthelyzetnek. Végül október 28-án, a Szovjetunió beleegyezett a kubai rakéták eltávolításába. Így a világ elkerült egy nukleáris népirtást.

Az ok, amiért a Kelet és Nyugat közti feszültségek egy Hidegháborúhoz vezettek az, hogy mindkét fél tart a másik erejétől. „Elrettentés” – az elképzelés, hogy fenyegetésekkel tartsuk sakkban az ellenfelet – a tökéletes szó, hogy összefoglaljuk az akkori helyzetet. Az „elrettentés” fogalmát teljesen értelmetlenné vált ma már. A Hidegháború véget ért, de az öröksége, a fegyverkezési verseny hatása a jelenkor egyik legnagyobb veszélyévé vált. Az ûrverseny Amerika és Oroszország között, a politikusok prédájává vált. Az ûrverseny és a fegyverkezési verseny egy és ugyanaz. Lövedékek, rakéták. Mi a különbség? A tudósokat mindig kihasználják. Ahogy írtam már, a háború megváltozott. A nukleáris fegyverek armadája felsorakozik Pekingnél, Washingtonnál, Moszkvánál, Phenjannál. Mind nagyhatalmak akarnak lenni, és amikor valaki úgy dönt, hogy meg akarja szerezni a másik indító kódjait, a nukleáris holokauszt elkerülhetetlen lesz. Ez a Hidegháború valódi öröksége...

A politika gyarlósága és az idő menete olyan könnyen teszi a barátokat ellenségekké, ahogy a szél változik. Nevetséges, nem? A tegnap szövetségesei a ma ellenségeivé válnak. Gondolj csak bele. A II. Világháborúban Amerika és Oroszország egymás oldalán harcoltak. Most képzeld el, hogy Amerika és Oroszország még a huszonegyedik században ellenségek lettek. Szóval akkor mi is az ellenség? Van olyan, hogy korlátlanul időtlen ellenség? Nincs ilyen dolog és soha nem is volt. És ennek oka az, hogy az ellenségeink emberi lények, mint mi. Csak relatív értelemben lehetnek az ellenségeink.

Az űrkutatás nem más, mint a hatalmi versengés egy újabb játszmája az országok közt. Politika, gazdasági helyzet, fegyverkezési verseny. Ezek mind csak arénák egy értelmetlen versenyhez. Biztos vagyok benne, hogy ezt más is látja. De magának a Földnek nincsenek határvonalai. Nincs Kelet, nincs Nyugat. Az a legironikusabb, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió milliárdokat költöttek az űrprogramjaikra, és a fegyverkezési versenyeikre, csak hogy ugyanarra a következtetésre jussanak. A huszonegyedik században mindenki láthatta, hogy mi csak egy kis égitest lakói vagyunk, melynek neve: Föld.

A világnak újra egésznek kell lennie..