"És így fog véget érni a világ. Nem egy nagy robajjal, hanem egy halk nyöszörgéssel."

A jelenlegi, digitális világban, a jelentéktelen információ minden másodpercben felhalmozódik, minden közhelyével fenntartva. Soha nem fakul ki, mindig hozzáférhető. Kicsinyes témákról terjedő pletykák, félremagyarázások, rágalmazások... Ez a sok hulladék adat mind megőrződik egy szűrés nélküli állapotban, és riasztó tempóban növekszik. Ez csak lelassítja a társadalmi fejlődést, és csökkenti az evolúció sebességét. Amit tenni akarok, az nem az összetétel irányítása, hanem az összefüggések megalkotása.

A digitális társadalom elősegíti az emberi tévedéseket, és szelektíven jutalmazza a kényelmes féligazságok fejlődését. Nézd csak meg a moralitás furcsa határosságát magad körül. Milliárdokat költenek új fegyverekre azért, hogy emberségesen öljenek meg más embereket. A bűnözők jogait jobban figyelembe veszik, mint az áldozataik magánéletét. Annak ellenére, hogy vannak nyomorban szenvedő emberek, nagy adományokat fordítanak veszélyeztetett állatok védelmére. Mindenki úgy nő fel, hogy ugyanazokat a dolgokat mondják nekik. 

 „Légy kedves más emberekhez!”, „De győzd le a vetélytársaidat!”, „Különleges vagy!” „Higgy magadban, és sikerrel jársz!”

De a kezdetektől fogva nyilvánvaló, hogy csak kevesen lehetnek sikeresek. Gyakorlod a jogot a „szabadságra” és ez az eredménye. Mindenki szónokol, hogy elkerüljük a konfliktusokat és megvédjük egymást a fájdalomtól. A kipróbálatlan igazságok, melyeket különböző érdekek forgatnak, egyre többen lesznek, és felhalmozódnak a politikai korrektség és az értékrendszerek homokozójában. Mindenki visszahúzódik a saját kis közösségébe, félve a nagyobb fórumoktól. A kis tavacskájukban maradnak, és nekik tetsző igazságokat juttatnak nagy mennyiségben a társadalom egyre növekvő emésztőgödrébe. A különböző sarkalatos igazságok se nem ütköznek, se nem illeszkednek. Senki nem hatálytalanított, de senkinek sincs igaza. Itt még a természetes kiválasztódás sem tud megjelenni. A világot beborítja az „igazság”.

Létezik egyáltalán benned valami olyan, mint az „én”? Amit ti „énnek” neveztek valójában csak egy álarcként szolgál, hogy elfedjétek az igazi lényeteket. Ebben a készigazságok korszakában az „én” csak arra szolgál, hogy megőrizd azokat a pozitív érzelmeket, amelyeket alkalmanként érzel. Egy másik lehetőség, hogy az „én” egy fogalom, melyet kölcsönvettél azon logika alapján, hogy egyfajta hatalomérzettel ruház fel. Ironikus, hogy bár az „én” egy olyan dolog, amit te magad alakítasz, mindig, amikor valami rosszul megy, hátat fordítasz, és mást kezdesz el hibáztatni.  „Ez nem az én hibám. Ez nem a te hibád.” Tagadásképpen egyszerűen egy másik, kényelmesebb „igazságot” keresel, annak érdekében, hogy jobban érezd magad. Egy pillanat alatt hátrahagyod az úgynevezett „igazságot”, amelyet valaha magadévá tettél. Egy ilyen ember képes lehetne rá, hogy eldöntse mi az „igazság”?

A digitális kommunikáció korszaka még nagyobb hatalmat adott az egyénnek. Túl nagy hatalom egy éretlen fajnak. Egy örökség kiépítése magában foglalja annak a kigondolását, hogy mit akarunk, és mit kell megtennünk annak a célnak az elérése érdekében. Mindezzel küszködtetek. Most, helyettetek mások gondolkodnak.

És így fog véget érni a világ. Nem egy nagy robajjal, hanem egy halk nyöszörgéssel.