A sokat bírált oktatásra sikerült egy abban dolgozó véleményét kikérnem, aki hála égnek készséggel állt rendelkezésemre egy interjú erejéig. Anna nagyon bátor módon vállalja a nevét és ezért tisztelet neki.

Mielőtt rátérnék az interjúra, megmutatom, hogy a kormányunk eddig mennyit öltött oktatásra a sporttal szemben. Az mfor.hu cikke tökéletesen kifejti a témát, én csak egy diagrammot teszek ide, amin bemutatja, hogy százalékosan minek a támogatása nőtt a legtöbbet.

És akkor az interjú:

Casetti: Miért pont ezt az életpálya modellt választottad? Elvégre nem vagytok ti tanárok túlfizetve, a magánszektorba bekerülni pedig szinte lehetetlen.

Anna: Azért választottam ezt, mert nagyon régóta szenvedélyem volt az irodalom, és a gimi végére biztossá váltam abban, hogy ezzel szeretnék foglalkozni valamilyen módon. Kifejezetten jó tanuló voltam egyébként, 440 pontom lett az egyetemi felvételinél, máshova is felvettek volna - a tanáraim mondták is, hogy ilyen eredménnyel szerintük nem érdemes tanárnak lenni. Gondolkodtam a pszichológián és a szociológián is, de végül csak a magyar felé húzott a szívem. Mivel most már csak kétszakos tanárképzés van, kellett választanom egy másik tárgyat, az angolt pedig mindig imádtam, felsőfokúm is volt belőle, gondoltam, az jó lesz. Amikor jelentkeztem, azt gondoltam, hogy a kevés fizetés egy dolog, de majd kárpótol az, hogy olyasmit csinálok, ami mindig is érdekelt. De egyébként nem voltam száz százalék biztos abban hogy végül tanár is leszek, és sok csoporttársam is így indult neki, pont a fizetés miatt.

Casetti: Nem félsz attól, hogy kifogsz egy olyan diákot, mint én voltam? ADHD-t "diagnosztizáltak" nálam, mert halálra untam magam és lefoglaltam magam, ezért rendszeresen zavartam az órát. Mellesleg nem volt ADHD-m, csak a tanárok nem foglalkoztak a valódi problémámmal.

Anna: De félek. Elvileg voltak egyetemen olyan óráim, hogy hogyan kell felismerni a különféle tanulási nehézségeket, egyéni különbségeket, de mi nem vagyunk kiképezve arra, hogy ezekkel szakszerűen foglalkozzunk. A feladatunk az, hogy a fontosabb jeleket felismerjük, és aztán szakemberhez átirányítsuk a gyereket, akivel aztán külön foglalkoznak. Az más, hogy nyilván az én órámon senki nem lesz ott vele, tehát végül is nekem kell megbirkóznom azzal, ha ADHD-s vagy hasonló diákom lesz. Úgy értem, hogy bele kell ezt kalkulálni az óratervbe, és nem könnyű dolog, főleg ha azt nézzük, hogy van ott másik 20 gyerek akivel haladni kellene. Nem is érzem azt, hogy teljesen fel lennék készülve erre sajnos.

Casetti: Nem voltak tanulási nehézségeim. A szüleim válása trauma volt nekem (pont első osztály előtt történt) és sem apám, sem anyám, sem a gyermekpszichológus, sem a tanárok nem foglalkoztak vele. Utóbbiak inkább rám tették az ADHD bélyeget, kaptam egy gyermekpszichiátert, aki keményen leszedált. Csak jellememből adódóan lázadtam és nem szedtem a nyugtatókat. Egyébként hetedikben külön feladatokat kaptam, pl angolból. A többiek easy-ben voltak én a hetedikhez mérten hard.ban. Az volt a baj, hogy számomra az is easy volt és a 45 percre szánt külön feladatokat pillanatok alatt megcsináltam. Szerinted ez egy megoldás lehet ilyen helyzetben?

Anna: Értem, sajnos el tudom képzelni hogy előfordul ilyesmi, mármint hogy a valamilyen szempontból nem átlagos gyerekkel nem foglalkozik a rendszer. Úgy tűnik, hogy nálatok legalább próbáltak szelektálni angolból, hogy vannak könnyebb meg nehezebb feladatok, ez sok helyen nincs. Az nagyon nehéz (tanárként), de ha tudja egy tanár hogy van ilyen, akkor simán készülhet rengeteg extra feladattal, és most nem ilyen párosítsd össze ezt meg ezt feladatra gondolok, hanem kreatívabbakra, amivel biztos nem végez a gyerek öt perc alatt.

Casetti: Én simán megcsináltam azt, hogy ha nem értettem valamit, kérdeztem. És ha újra magyarázás után sem értettem, megint kérdeztem. Elvégre azért voltam ott, hogy megértsem, megtanuljam. Volt precedens arra, hogy az egész órát ez tette ki. Másnap dolgozatot írtunk abból az anyagból, amit elvileg rajtam kívül mindenki értett, mert nem jelentkeztek. Persze, hogy mindenki vért izzadt, én lazán megírtam. Mi lehet annak az oka, hogy a diák nem mer rákérdezni, ha másodjára sem érti? Ennyire fél, hogy butának nézik?

Anna: Sajnos szerintem is baj, hogy a gyerekek nem mernek kérdezni. De egy osztályban, ahol van mondjuk 35 fő, nem is nagyon van idő arra, hogy mindenki feltegye a kérdését - sokkal kisebb osztálylétszámok kellenének, hogy a dolog működőképesebb legyen, csak ahhoz több tanár is kellene, ami jelenleg ugye nincs.

Casetti: Tapasztalatból tudom, hogy a gyerekek nem csak kérdezni félnek, hanem szólni is, ha bántalmazzák őket akár verbálisan, akár nonverbálisan. Ennek egyik fő oka, hogy a tanár csak az iskola területén tudja megvédeni (szubjektív vélemény). Ez ellen lehetne valamit tenni? Illetve az iskola területén sem mindig, mert a tesi öltöző kegyetlen hely...

Anna: Igen, bár vannak nyilván jelek amikből egy tanár leszűrheti, hogy a gyereket pl. bántalmazzák (nemcsak a testire gondolok, ha valaki viselkedése hirtelen megváltozik azt is észreveszi a tanár az órán), és akkor elvileg fontos lenne hogy beszéljen a tanár a szülőkkel, nagyon durva esetben szóljon a gyermekvédelemnek. Ez elvileg minden tanárnak kötelessége lenne, nemcsak tanítani vagyunk ott, hanem arra is, hogy ezekre figyeljünk. Az az igazság, hogy a sok felesleges (nem feltétlen a tanársághoz kötődő) munka, amit más is meg tudna csinálni (fénymásolgatások, terem/számítógép előkészítése az órára, adott esetben padok/székek tologatása, adminisztráció) teljesen kiveszi az ember erejét. A tanári munka nagyon kreatív lenne, már maga az óratervezés. De ha igényesen akarok pl. egy 45 perces órát megcsinálni, az óraterv minimum ugyanannyi mint maga az óra, plusz akkor még extra anyagok készítése is néha, ppt-k, szókártyák angolra stb. Ha a sok felesleges tehertől megszabadulna a tanár, több lehetőség lenne a gyerekek igényeire figyelni, és sokkal jobb minőségűek lehetnének az órák

Casetti: Szerinted mennyire van visszamaradva a mi oktatási rendszerünk? Pl, mennyire volt sima átállni a digitális oktatásra? Milyen hatással volt rád ez a Covid-os dolog?

Anna: Nézd, amikor jött ez a veszélyhelyzet, az egyetemi tanárképző központ este fél tizenkettőkor küldött egy e.mailt, hogy a másnap reggel nyolcas órámat elfelejthetem, nem tehetjük be a lábunkat az iskolába határozatlan ideig. Ez még akkor volt, amikor csak az egyetemek zártak be. Még azt nem mondták, hogy akkor most folytathatjuk-e a gyakorlatot vagy sem. Kb egy héttel később kaptuk a hírt hogy igen, online, és akkor már én is bekapcsolódtam. Tehát azt nem tudom, az első pár nap milyen volt. Az iskola egységesen Google Classroomot használ mindenre, a mentorom (minden gyakornoknak van egy mentora, akinek az óráit átveszi) arra kért, hogy ide készítsek anyagokat és feladatokat. Online (pl. Zoomos) órákat nem kellett tartanom, pedig jó lett volna, így elég személytelen az egész - de legalább adhatok kreatív feladatokat is, és a diákok amúgy meglepően ügyesek, a legtöbb időben visszaküldte a megoldásokat. De hagytam is nekik időt rá, tehát nem pár órát csak.

Casetti: Elképzelhető, hogy a közeljövőben valóban digitális lesz az oktatás és végre elhagyhatják a diákok a papír alapú dolgokat?

Anna: Én nem tartom jó ötletnek középiskolában a teljesen digitális oktatást, mert emberek vagyunk, és az iskola lényege nem csak a tanulás, hanem az, hogy a gyerek megtanulja, mi az a közösség, mit jelent kooperálni stb. A digitális lehetőségeket fel kell tudni egyre jobban használni, de a papíralapú oktatást szerintem nem tudja egyelőre kiváltani teljesen. Nem is vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet lenne. Értem, hogy az oktatási részre gondolsz, de attól önmagában nem lesz "jobb" az oktatás, hogy a gyerekek közül mindenki tabletet használ papír helyett. Okosan kell felhasználni a lehetőségeket, és kiaknázni a digitális oktatás által nyújtott jó dolgokat. Igen, a diák sokszor többet tud, és ez teljesen más szemléletet kíván a tanártól. Az egyetemen is legtöbb tanár azt próbálja nekünk átadni, hogy a 21. század tanára nem a tudás egyedüli forrása, inkább facilitátor szerepben kellene működnie. Segítek eljutni a diákoknak a tudáshoz, de ehhez én nem vagyok elég, sőt, a legjobb az, ha ő is aktívan kiveszi a részét a tanulásból. Volt olyan, hogy angolból páros fogalmazást kellett írni az álomotthonukról a diákjaimnak, és akkor mindenki kíváncsi volt szavakra amiket nem ismert, én meg simán mondtam nekik, hogy ha van telefonjuk, nyugodtan kapcsolják be és keressék ki. A való életben is így tennének, miért lenne más az órán?

Casetti: És mi a helyzet a tehetség felismeréssel és gondozással? Van rá idő/lehetőség/alkalom?

Anna: Hát ez szerintem iskolától is függ, de nagyrészt szerintem nem igazán. Ugye itt nem így van, mint pl. az USA-ban, hogy akkor fogod magad és feljebb lépsz egy osztállyal. Általánosságban szerintem a magyar rendszer nem tud mit kezdeni a nagy egyéni különbségekkel (akár nagyon rossz tanuló valaki, akár kiemelkedő).

Casetti: Vannak erre kiskapuk, vagy csak a tanterv, ami szent és sérthetetlen? Mi az a sok anyag?

Anna: Hát meg van adva, hogy mik a kötelező művek és egy szerzőre/műre pontosan mennyi órát kell szánni. Nyelvtanból kb. megtanulható mennyiségű anyag van elosztva egy évre, de az irodalom elképesztően sok. Mondjuk ha Jókaira van 8 db óra amivel gazdálkodhatsz, akkor abba elvileg bele kellene férni: bemutatod a korszakot, jókai fontosabb regényeit, egyet bővebben is kellene elemezni, legyenek kreatív feladatok, és akkor kell belőle dolgozat is. Tegyük fel, hogy belefér mindez 8 órába, de akkor ha egy óra is elmarad, már csúszás van. A magyar irodalom tananyag végén van elvileg szabadon felhasználható pár darab óra, de kb. sosem érnek el odáig a tanárok, sokan csak József Attiláig vagy Radnótiig haladnak, pedig azóta jópár év eltelt. Szóval összességében nem értem miért kell megszabni egy tanárnak, hogy konkrétan erre meg erre ennyi órát kapsz - a tanár elég sokat tanult azért, hogy tudja, mire mennyi idő kell, és lehet nem végigrohanni akar a tananyagon. Inkább kevesebb anyag kellene, és abban elmélyülni. A tantervről meg: szép, de sok tanár nem azt tanítja. A magyar, főleg az új, borzasztó sok anyagot tartalmaz, nem jutna idő arra, hogy mélységeiben is megnézzük egy-két művet. Minden tanár szemezget a tantervből, és kiveszi azt amit szerinte tisztességgel meg tud tanítani adott idő alatt.

Casetti: Kötelező olvasmányok. Utáltam mindet. Bevallom, a Kőszívű ember fiait soha nem olvastam, vagy láttam. Az órán megbeszéltük és amiatt lettem ötös belőle. Ezek elég maradiak, nyilván alap műveltség, de pont tegnap beszéltük exemmel, hogy ha szabadon választható az olvasmány, akkor tuti mindenki legalább 10 könyvet elolvasna év végére és hibátlan beszámolót írna. Nem lenne ez jobb és a mostaniakkal inkább órai munka keretében foglalkozni?

Anna: Vigyázz, ezt olyantól kérdezed, aki Jókaiból fogja írni a szakdogáját. De komolyra fordítva a szót, nyilván hülyén van megcsinálva ez a kötelező rendszer. Bár én úgy tudom, az általános iskolás tanterv nem sorolja fel, hogy most a kőszívű pl. kötelező vagy a légy jó mindhalálig. Sok tanárnak ez a beidegződése, ezért tanítja azt. A teljesen szabad 10 könyvet nem tartom jó ötletnek, mert oké, lehet valaki Orwellt meg Bulgakovot fog olvasni, de más meg A szürke ötven árnyalatát, szóval azért nyilván nem ugyanaz Nem mondom, hogy a populáris irodalom rossz, sőt, iszonyat fontos szerintem, de a populáris irodalomban is vannak kevésbé minőségi könyvek meg a "magas" irodalomban is. Szóval én inkább összeállítanék egy listát, könnyedebb és "komolyabb" könyvekből, és akkor abból már lehet válogatni, ki mit szeret. Általánosban én sem szerettem Jókait, nem is olvastam el végig ha jól emlékszem, aztán emelt magyar érettségire kellett a kőszívű, és akkor már, 19 évesen tetszett.

Casetti: De szerintem pont ettől lenne izgibb. Mindenki mást olvas el (jobb esetben) és mindenki másról ír le egy szubjektív véleményt. De pl ketten olvassák el ugyanazt, akkor is más lesz a beszámoló, mert más hatással lesz rájuk. Igazából én nem sokat olvastam nyolcadik második félévéig, amikor megbuktam technikából. A fater fél év karantént rendelt el. Így rákényszerültem az olvasásra. Végül tökre megszerettem és most az egyik szobám konkrétan egy könyvtár.

Anna: Igen, de az irodalomórának nem csak az olvasóvá nevelés a célja. Az az egyik legfontosabb, aláírom, és sokszor pont ez szorul háttérbe. Fontos, hogy a gyerek azért élvezze az órát, de vannak könyvek, amiket lehet élvezne, de amúgy magától nem olvasna el. Ha tud egy listából választani, megvan az az érzés, hogy ő választotta a dolgot, de az érdeklődési terét is tágíthatja. Így fejlődünk, nem? Lehet, valaki krimiket olvasna csak, tizennégy éves korától tizennyolc éves koráig, meg utána is csak. De ha megismer más dolgokat, lehet, azok is tetszeni fognak neki. El tudom képzelni azt a rendszert is amit írsz, bár így a tanárnak meg nagyon nehéz lenne, mert nyilván nem fog tudni 100 féle könyvet elolvasni, és nem tudja megítélni, milyen az amit leír/előad a gyerek.

Casetti: És mi lenne, ha a tanár nem olvasná el a 100 féle könyvet, hanem az lenne a szempont, hogy helyesírás, külalak, tartalom és a beszámoló alapján mennyire olvasná el az adott könyvet?

Anna: De hát ez szubjektív. A tanárok is sokfélék, ha valaki nem szereti pl a fantasyt, nem nagyon tudja az alapján megítélni, hogy elolvasná-e. Illetve ha nem lennének kötelezők, akkor hogyan tanítsuk a magyar írókat pl? Nem hiszem hogy sokan Jókait meg Móriczot olvasnának szabad akaratból. Amúgy a legjobb ötletnek én speciel azt a tartom, hogy a nagyon fontos művekből lehet részletet olvastatni, és az nem olyan megterhelő, pl. egy-egy fejezet egy regényből. Fel nem adnám kilencedikben a teljes Iliászt, azzal rögtön megutáltatnám magam. Az a baj, hogy ezek amúgy jó regények, a kőszívű és az egri is, de felnőtteknek szánták őket. És ha túl korán adják a gyerekeknek, teljesen normális, hogy ellenérzést fog kiváltani.

Casetti: Finnországban vannak kötelező tárgyak. Nyelv, anyanyelv, matek. A többit a diák választja ki és ő rakja össze az órarendet és azt tanulhatja, ami érdekli. Ez itthon nem menne középsuliban?

Anna: Dehogynem, mehetne, csak hát sajnos elég messze vagyunk attól hogy ezt itthon is bevezessék. Ha választható tárgyak vannak, akkor kell egy választék, érdekes órák, azokhoz megint kell tanár. Vannak finn barátaim, ott tanárnak lenni presztízs, és nagyon jó munkának számít, nagyon sokan jelentkeznek tanárira, és maradnak is a pályán.

Casetti Te mit változtatnál az oktatási rendszeren, pontokba szedve?

Anna:

• Rugalmasabb iskolarendszer, mind a tanároknak, mind a diákoknak: ugye a választásos órarend az működne szerintem.
• Több szabadság a tantervben.
• Kevesebb óraszám tanárként, illetve a túlórát (dolgozatjavítás, óratervírás) senki nem fizeti ki nekünk, tehát nyilván a fizetés megemelése is ösztönző lehetne a fiataloknak, hogy ezt a pályát válasszák.
• Jól működő segédszervezetek az iskolákban (orvos, pszichológus, legyen normális szexuális felvilágosítás rendes szakemberekkel stb.),
• Pedagógusasszisztensek bevezetése az adminisztratív munkákra, illetve az osztálytermekbe is segédtanárként, főleg nagyobb létszámú osztályoknál.
• Kevesebb létszámú osztályok, az ideális létszám szerintem olyan 15 fő lenne kb, itt lehet csoportmunkát csinálni, de jut idő egyesével a diákokra is.
• Es a digitális felzárkóztatás. sok suliban nem megoldott a tablet/internethasználat a tanórán. mi hiába tanuljuk egyetemen, hogyan csináljunk spéci QR-kód leolvasós csoportfeladatokat, ha nincs wifi.

Én Annának innen is köszönöm, hogy a rendelkezésemre állt, a konzekvenciát pedig mindenki vonja le maga...