Szavakban szélsőségesek vagyunk, tartalomban nem.

Ellenvélemény

Ellenvélemény

A Facebook diktatúrája

Szubjektív vélemény

2020. május 29. - Frank S. Casetti

Mind ismerjük, mind használjuk. A világ egyik legnagyobb közösségi oldala és sajnos nagyon alternatívája sincsen. Éppen ezért azt tehet, amit csak akar.

Eddigi Facebook karanténjaim

Az első tiltásomat januárban kaptam. Akkor azt mondtam egy fanatikus, elvakult jobboldalinak, aki hülye volt és nem volt képes felfogni a hivatalos adatokat, hogy

Ne haragudj, de szellemileg visszamaradott emberekkel nem tudok szót érteni, sajnos nem vagyok szociális ápoló.

Ezt a kommentet jelentette is az illető, majd kaptam is a 30 nap pihit, mert a rendszer szerint ezzel elkövettem a megfélemlítés/zaklatás szabályszegést. Természetesen a döntést nem fogadtam el (annak ellenére sem, hogy tudtam, teljesen felesleges) és egy újabb ellenőrzés is szabályszegésnek ítélte.

 

A második büntimet egy hete kaptam. Szintén egy jobboldali, elvakult, fanatikussal ment a vita, akire azt mondtam, hogy

Az egész létezésed hiteltelen te majom!

Ez szintén akkora bűn, hogy kimerítette a zaklatás/megfélemlítés fogalmát.

Akkor határoztam el, hogy elkezdem a blogolást. Van egy fórumom, ahol elmondhatom a véleményemet, ahol a névtelenség homályába burkolódzva, de kimondhatom, amire gondolok. Sajnos már ez is kezd necces lenni a kormány Fake News törvénye miatt. Lassan úgy érzem magam, mint egy kínai újságíró, akinek a Dark Weben kell publikálnia, hogy ne öljék meg.

 

A blogról

Amikor elkezdtem, akkor csak jobboldali cáfolat akartam lenni. A vadhajtásokat cáfoltam és számos Fidesz közeli oldal állításait. Aztán elkezdtem arculatot váltani és híreket közzétenni. Most már azt sem teszem rendszeresen, csak mazsolázgatok a fontosabb hírek között és azokat publikálom. Véleményeket, kritkákat fogalmazok meg és folyamatosan keresem azt az aranyközéputat, ami megfelelő arculatot jelentene nekem.

Elkezdtem gondolkodni heti könyv ajánló posztokon, egy podcast-on (ahol nem mindig lesz mellettem beszélgető partner), szóval folyamatosan keresem a megfelelő arányokat.

Minden posztomhoz hivatalos, megbízható forrásokat használok (MTI, Forbes, KSH, politikusok Facebook oldalai...stb), ennek ellenére kikiáltották Fake Newsnak az egészet. Annyian jelentették, hogy Zuckerbergék tiltólistára tették a linket, így azt a platformot nem is használhatom megosztásra, sőt! Privát üzenetben sem küldhetem el.

 

Most jön az élet fricskája

Ahogy mondtam, hivatalos, hiteles, megbízható forrásokat használok, amiket megszoktam jelölni (az MTI-t nem kell, de szabályszerűen használom). Ennek ellenére a legnagyobb közösségi oldal hiteltelennek nyílvánította. Azokat az információkat, amiket a kormányunk tesz közzé, amiket nívós lapok tesznek közzé, amiket szakértők tesznek közzé. Ezzel nem engem aláztak meg, hanem a felhasznált forrásaimat. Rájuk mondták, közvetetten csak, hogy "Ti hiteltelenek vagytok! Ti nem lehettek jelen ezen a platformon!"

Az egész csak azért fájóan nevetséges, mert amíg van létjogosultsága a valóban Fake News oldalaknak (titkokszigete, titokterminál, mindenegyben, otpercpihenő...stb), addig engem simán tiltottak. Olyan cenzúrát kaptam, hogy lefostam a bokámat kétszer.

Az pedig, hogy szerintük én zaklatok/megfélemlítek egyszerűen egy nevetséges vád. Amikor én jelentek valakit olyanért, ami valóban a szabályokba ütközik, azt le se szarják. Miért? Mert nem lépek be anyám profiljába, nem csinálok harminc kamu profilt és csak a sajátomon jelzem a gondot, az algoritmus pedig olyan szinten leszarja, hogy azt öröm nézni.

 

A szomorú az, hogy megtehetik és meg is teszik, mert nincs egy potenciális alternatíva, ami valóban versenytársat jelentene számukra, így monopóliumot hirdettek és azt cenzúráznak, azt távolítanak el, amit/akit akarnak. Ugyanúgy magukat köpik le, mint a jelenlegi kormányunk. Ők döntik el mi a rémhír, mi a Fake News, minek van létjogosultsága. Ha pedig nem tetszik, akkor nem tudsz ellene tenni semmit. Ahogy kormányunknak, úgy a Facebook-nak sincs ügyfélszolgálata. Ez pedig kiszamíthatatlanságot, félelmet szül az emberben.

A bejegyzés trackback címe:

https://antivelemeny.blog.hu/api/trackback/id/tr7715729192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása